Vannak dolgok, érzések, emlékek, amiket nem tudunk elengedni, bármennyire szeretnénk. Vannak emberek, akikhez ragaszkodunk, pedig jobban tennénk ha végre elengednénk őket. 
Néha viszont jó, hogy megmarad az a pillanat, mikor könnyezve nevettetek, vagy mikor együtt sírtatok azon a filmen a kanapén egy hideg téli estén. De mi van, ha egy konkrét emberhez kötődsz így?

Kínos érzés, olyan mintha lenne valamid, de valójában csak egy álomban vagy és mikor felébredsz, ugyanolyan egyhangú minden, mint azelőtt volt. Igazából nem is tudom mit vártam... Én rontottam el.

Tudod, volt egy szerelmem még elég régen. Nagyon szerettem, de én rontottam el. Tudom, hibáztass nyugodtan, fasz vagyok... De mostanában mégis úgy érzem, nem tudom elengedni. Nem tudom megszüntetni az érzést, a kötődést, hogy milyen szép volt akkor vele minden, még az élet maga is szebbnek tűnt. Én is jobb ember voltam, jobb barátokkal, jobb jövővel, még gyerek voltam. Talán ezért kötődöm. Talán az első szerelem érzete veszett el bennem örökre. Örökre... Ilyen nem mondunk. 
Egy éve annyira meg voltam rémülve, hogy ez az érzés soha nem fog elmúlni, hogy kiírtam a gyakorikérdésekre, hogy ,,Az első szerelem sose múlik el?'' Inkább nem mondom el milyen válaszokat kaptam.

Nem tudom mit fogok kezdeni magammal, mert most úgy érzem nincs senkim, akit szeretni tudnék és eszeveszettül kapaszkodom a múltba, onnan várva valami olyasmit, ami ott már talán nincs is meg. Abba kéne hagynom a kesergést, hiszen nem megyek vele semmire.

I'm a mess...