Egyedül akarok lenni, azt akarom hogy békénhagyjanak és elvonulhassak végre a saját világomba. Azt akarom, hogy ne kelljen hallgatnom a csámcsogásukat és ne kelljen látnom a tekintetütek. Kivéve egyet, anyámat szívesen hallgatom, ő jöhet...

De a többiek... hagyjanak békén, hagyjon békén mindenki a faszba könyörgöm.
Csak annyit akarok hogy hagyjanak a világomban elvonulni egyedül a sötétségbe, nélkülük, teljesen egyedül.

Nincs semmim jelenleg, nincs senkim, én vagyok az emberek lelki szemetesládája. Viszont semmit sem kapok. Szeretnék szeretni, elengedni magam és újra érezni, de nem megy. Menekülni akarok, futni mint tavasszal valahova ahol végre békén hagynak és nincsenek állandóan az életteremben, ahol ha kilépek a szobámból nem kell egyből pillantásokkal találkozom. Egyedül akarok lenni.

Extrovertált ember vagyok, de otthon, a fészkemben imádok egyedül lenni. Imádom a csöndet, amikor nem zavarja meg a figyelmem semmi hangzavar és akár a papír halk surlódását is hallom lapozás közben. Szeretem mikor szól a zene és kinézhetek az ablakon és gyönyörködhetek a részletekben anélkül, hogy hallanom kéne egy másik élet zaját is.

Megpróbálom megtalálni a csöndet.